HU
EN
DE
+36 (30) 237 63 18, +36 (96) 576 390
H-9200 Mosonmagyaróvár, Terv utca 88.

A HL-céget két szakember -Leopold Hutterer és Viktor Lechner Urak- alapították 1950-ben, amikor a háború utáni újjáépítés igényelte a különböző épületgépészeti termékek között a lefolyókat is. A Hutterer úr, mint mérnök, ismerte az igényeket, de azt is tudta, hogy nem elég egy jó terméket ki találni vagy gyártani, gondoskodni kell arról is, hogy ezt valaki meg is akarja venni. Ehhez azonban nem műszaki szakember kell, hanem ízig-vérig kereskedő, akinek azonban a termékről van megfelelő ismerete, tehát tudja, hogy mit ad el. Ezért a Lechner úrral, mint kereskedővel egy BT-t alapítottak. A felhasználói igények felkutatása, majd a kielégítése volt, és ez mai napig, is a cégnek vezérelve.

 

Az igények kielégítése az akkori technológiai lehetőségek szerint az ólomból készült, de tökéletesen működő szifonokkal történt. (Jó tudni, hogy ezek a gyártóeszközök ma is használhatók.) Az igények nőttek úgy mennyiségileg, mint műszaki tudást illetően, így ez állandó technológiai és gyártmányfejlesztést igényelt. A cég így egyre több (környezetbarát) munkát adott a környéken.
A 60-as évek elején, amikor a hőre lágyuló műanyag a világon egyre szélesebb körben kezdett elterjedni, a HL-cég is „lépést váltott”, és kialakította a fröccsöntési technológián alapuló üzemét. Természetesen a kezdetektől fogva a napjainkig törekedett arra, hogy mindig az aktuális „csúcstechnológia” legyen a birtokában.
Az idő azonban a két alapító felett is eljárt. A Hutterer úr 1982-ban, a Lechner úr 1998-ban halt meg.
A cég vezetését 1982 óta töretlen sikerrel Frau Kristl Schütz Hutterer végzi.
A kiterjedt exportkapcsolatok egész Európát befedik.
A cég 1990-ben a kelet-Európa felé való nyitást határozta el, ahova az első sikeres lépések Magyarországon keresztül vezettek, és a sorban Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Szlovénia, Bulgária, mint képviselettel rendelkező országok következtek.
Napjainkban kiterjedt exportkapcsolatunk van Oroszországgal, a „Balti Államokkal”, de ide tartozik, Románia, Szerbia és Horvátország is.
A gyár 1995 óta az ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer alapján működik.
A fejlesztési törekvések napjainkban azt eredményezték, hogy a gyárban számítógépes gyártmánytervezés és korszerű kísérleti laboratórium működik.
A szerszámok és szerelő célgépek NC vezérlésű szerszámgépek támogatásával készülnek.
Természetesen a gyár összes adminisztrációját, beleértve a kereskedelmet is, számítógépes feldolgozás segíti.
Az Önök sikeres munkájának elősegítése céljából született ez honlap.

Hekomp Kft. - © 2009-2015 - Minden jog fenntartva!